Richter János (1843-1916)

1832-ben a győri székeskáptalan pályázatot írt ki a templom karnagyi állásának betöltésére. A bírálók a tizenegy pályázó közül egyhangúlag kiemelkedőnek ítélték az akkor harminc esztendős, ausztriai születésű Anton Richtert, az Esterházyak muzsikusát.

Az ő vezényletével hangzott el először Győrött Haydn Évszakok című oratóriuma, és Mozart Così fan tutte című operája. Alapítója és igazgatója volt a Győri Férfidalegyletnek, számukra is több művet írt.
Első gyermeke János, azaz Johannes Isidor Richter 1843. április 4-én született. János rendkívüli zenei tehetsége hamar kitűnt. Először szülei tanították zongorázni, orgonálni. 1853-ban anyja egy hangversenyén játszotta Hummel zongoraötösének zongoraszólamát.
1858-ban befejezvén a gimnáziumot, beiratkozott a Gesellschaft der Musikfreunde bécsi Zeneakadémiájára. Hegedű főszakos volt, emellett kürtöt, ellenpontot és vezénylést tanult. Az oboa és a hárfa kivételével minden hangszeren kiválóan játszott, s e tudásának nagy hasznát vette karmesteri pályafutása során. (Mesélik, próbáin gyakran előfordult, hogy ha egy muzsikusa nem elég jól teljesítette kéréseit, kivette kezéből a hangszert, és megmutatta, hogyan is gondolta.)
A győri Ének és Zeneegylet mint kiváló és híres muzsikust kérte fel őt 1865. szeptember 19-i hangversenyének vezénylésére. E koncertnek Richter életében is fontos szerepe volt. Mint Dirigir-Buchjában írja: „Néhány vezénylési kísérlet után, amelyek a bécsi Konzervatóriumban (és néhány templomban) történtek, életem első nyilvános hangversenyét szülővárosomban, Győrben vezényeltem.”
1866 nyarán Lübeckbe hívták karmesternek. A sors azonban másként akarja: kitört a porosz–osztrák háború. Furcsán hangzik, mégis ez volt Richter életének legnagyobb szerencséje. Wagner ekkor a Mesterdalnokokon dolgozott, és a partitúra letisztázásához szüksége volt egy „nagyon intelligens, teljességgel zeneértő kopistára”. Bécsi barátaitól, Essertől és a Zeneakadémia vezetőjétől, Hellmesbergertől kért segítséget, akik Richtert ajánlották a kényes feladatra.
Richter október 30-án érkezettk meg Svájcba. Wagner ekkor a Luzerni-tó melletti kis birodalmában, Tribschenben éltt Cosimával és annak lányaival. Richter hatalmas tehetségét, megbízható pontosságát, fantasztikus hangszerismeretét maga Wagner is csodálta. Hosszú közös sétáik alkalmával megosztotta vele zenei és filozófiai nézeteit. Richter a legmélyebb tisztelettel és figyelemmel tanult tőle. A harminc évnyi korkülönbség ellenére hamarosan közeli barátság alakult ki köztük.
Richter egy teljes évet töltött Wagner mellett, és ennek jelentőségét nehéz volna túlbecsülni. Találkozott Liszt Ferenccel, aki lenyűgöző hatással volt rá. Wagner mellett élve műveinek nemcsak a hangjegyeit, de igazi szellemiségét is elsajátította. Anyjának írta: „Amit itt tanultam, utat nyitott az egész világra.”
Érdekes, hogy csaknem ugyanaz esett meg Richterrel, mint annak idején apjával. A baracsi Szitányiak ifjú, művészetkedvelő leánya, Mária énekelni kívánt tanulni, és Richter vállalta a tanítását. Ám az órák csakhamar félbeszakadtak, mert a két fiatal hevesen egymásba szeretett. Máriából hűséges feleség lett: 1875. január 27-én házasodtak össze. Boldogságukat bőséges gyermekáldás kísérte, négy leányuk és két fiuk született.
Ezek voltak Richter legelfoglaltabb évei, évtizedei. Bécsben nemegyszer megtörtént, hogy egy nap kétszer vagy háromszor is dobogóra kellett állnia: reggel az Udvari Kápolnában, délután a Filharmonikusokkal, este az Operában. Emellett évente kétszer angliai koncertkörút, nyaranta Bayreuth, háromévenként Birmingham, a 80-as években a Gesellschaft der Musikfreunde, a ’90-esekben a Budapesti Filharmonikusok – nem mindennapi testi–lelki energia kellett seregnyi feladata ellátásához. Egyre többet dirigált Angliában, 1904-ben megalapították a Londoni Szimfonikus Zenekart, természetesen Richter vezetésével. A Covent Garden operaházban is rendszeresen vezényelt, az ő nevéhez fűződik néhány angliai Wagner-bemutató is: a Trisztán és Izolda, a Mesterdalnokok és a Ring-tetralógia.
Pályája egykor a Mesterdalnokokkal indult, s illő módon befejezéséül is ezt választotta. 1912-ben, a bayreuthi Ünnepi Játékokon vezényelt utoljára, és e búcsú méltó volt egész életéhez. Furtwängler írta róla 40 évvel később: „Kétségtelenül a legszebb Wagner-előadás volt, amit valaha megéltem.” Ezután már csak családjának élt. 1913-ban, hetvenedik születésnapján Bayreuth város díszpolgárává választotta. 1915-ben utoljára látogatott haza a baracsi birtokra. Ezután több szélütés érte, s az utolsóból már nem épült föl. 1916. december 5-én hunyt el Bayreuthban.

(forrás: fidelio.hu)